2011. október 23., vasárnap

Artemisz virágai

Egy csodaszép Vízöntő/Rák ifjú hölgynek, a születési képlete alapján készült ez a nyakláncból és fülbevalóból álló ékszer-virágcsokor.
A kékeszöld amazonit szirmokat, holdkő-gyöngyök ékítik.
Az amazonok a görög mitológia alakjai, harcos, határozott, karakán nők voltak. Legfontosabb istenségük Artemisz, a hold és a vadászat istennője. Ő védelmezte a serdülő lányokat, neki szentelt szertartásokon léptek át a gyermekkorból a felnőtt létbe.
Ezek a kristályok fiatalos, lendületes, igazi „csajos” energiát képviselnek, segítenek a kamaszkor hangulati és érzelmi hullámzásait elsimítani, a nőiséget kiteljesíteni.

2011. október 2., vasárnap

Füst és rózsa

Ikrek/Oroszlán hölgy ajándékozta meg magát ezzel a nyaklánccal, ami az idei szolárképlete alapján készült kristálykombinációt tartalmazza.
Középen egy rózsakvarc medál, körülötte briolett csiszolású füstkvarcok és hasonló árnyalatú swarovski gyöngyök.
A két kristály remekül összedolgozik, egyrészt oldják a feszültségeket, a félelmeket, másrészt segítik a jó érzések befogadását. Egyik oldalon a józan gyakorlatiasság, másik oldalon pedig a lágy, finom érzékenység.

Írisz gyöngyei

2011-es szolár képlethez született ez a medál egy Rák/Ikrek jegyű hölgynek, a barátnője kérésére. Merész kristályokat válogattam, az alap almazöld krizopráz, jó néhány halványkék kalcedongyönggyel és az igazi "fűszer" a csiszolt pirit benne.
Először a görög mitológia két alakjáról akartam elnevezni: Aphroditéről, aki a földi szerelem és csábítás istennője és Prosperináról, aki az alvilág úrnője, mivel a krizopráz vénuszi, a pirit plútói energiákat képvisel.
Végül Íriszre esett a választás, aki szintén a hellén mitológia szereplője, az istenek női hírnöke és a szivárvány istennője.

Nőiség ereje

Ez a nyaklánc egy dupla Rák jegyű hölgynek készült, a 2011-es radix képlete alapján.
Ebben az évben a kreativitás, az önmegvalósítás és az önérvényesítés kerül előtérbe. Mivel a Hold uralta Rák az egyik legnőiesebb energia a zodiákusban, így ahelyett, hogy a kívánt energiáknak megfelelően "elférfiasítanám", inkább a meglévő adottságokat akartam erősíteni.
Ezért választottam akvamarint, holdkövet és hegyikristályt ehhez a kompozícióhoz, melyből Zitacsek újabb varázslatot alkotott. Ez a játékos, lágy, szőlőfürt-érett medál született hármójukból harmóniájából.
Ezek a kristályok segítenek az intuíción, a megérzéseken alapuló, de kitartó, összeszedett és céltudatos gondolkodás, világlátás kialakításában.

A kristályok tisztítása

A kristálygyógyászatban az egyik legalapvetőbb dolog, hogy mielőtt használni, hordani kezdenénk egy kristályt, a megfelelő módon tisztítsuk meg a rárakódott negatív energiáktól. 
Tisztítás vízzel
A legáltalánosabb és a legismertebb tisztítási módszer, hogy a kristályt vagy a kristályos ékszert folyóvíz alá helyezzük (lehet ez csapvíz vagy forrásvíz is), és 5-10 percig a folyóvíz alatt hagyjuk. Ezt bármilyen ásvány esetében alkalmazhatjuk.
Tisztítás sóval
A só tisztító hatása szintén régóta ismert. Egy tál konyhai (tengeri) só éppúgy alkalmas, mint a sókristályok, hogy az ásványt ráhelyezve elszívják a pangó, negatív energiákat.
A sós vizes tisztításra azonban bizonyos kristályok, felépítésükből, összetételükből adódóan érzékenyek lehetnek.
Tisztítás füstölővel
A füstölő használata is elterjed módszer, akár egy helyiség energetikai tisztítására, akár a kristályenergiák megtisztítására.
aura-soma üvegek
Egyéb tisztítási módszerek
Keleten hangtálakat, csengőket, nyugaton pedig bizonyos aromaterápiás szereket vagy eszenciákat is alkalmaznak ásványok megtisztítására. Figyeljünk oda, mivel érintkezik a kristályunk, mert bizonyos kövek érzékenyek a savas vagy a lúgos környezetre.

Avalon csöndje

Ezzel a csodálatos ékszerkollekcióval egy Oroszlán/Nyilas hölgy ajándékozta meg magát. A szett gyűrűből, fülbevalóból és nyakláncból áll. Kiindulási alap a radix képlet volt, ami alapján a lápisz lazuli egyértelműen adta magát. Kiegészítő kristályoknál a holdkő és a labradorit között hezitáltunk, végül az előbbi került ki győztesen.


Ezek a kristályok tiszta, női, spirituális energiákat képviselnek. Az ékszer neve is ezt sejteti: Avalon mítosza az Artúr mondakör része. A szigetet egy tó veszi körül és sűrű köd rejti a kíváncsi pillantások elől. Csak a beavatottak léphetnek szent földjére. Avalon papnői az ősi, mágikus, női tudást őrzik, főpapnőjük a Tó asszonya, aki az igazság kardját, az Excaliburt ajándékozta a királynak.
Avalon kék tavát körülvevő sejtelmes ködfátyol a medálban köszön vissza, a gyűrű pedig tekintélyes, amolyan igazi "varázslónős" darab.

Személyre szabott egyensúly

Egy Ikrek/Oroszlán lány születésnapi ajándéka volt ez a csodaszép nyaklánc. A születési képlete alapján kerültek a kövek kiválasztásra: a bázisa egy különleges picasso jáspis, ezt almandin gránát és néhány holdkő-gyöngy egészíti ki.
Kristályok, befoglalás előtt
A kristályok segítenek hidat teremteni a vágyak és a megvalósításhoz szükségek akarat között. Az intuitív képességek, a szárnyaló fantázia adott, sokszor csak a cselekvéshez szükséges erő hiányzik. Belső nyugalomból és magabiztosságból hihetetlen kreatív energiák születhetnek.

Jin-jang medál átadásra vár

Ékszer/Neked ékszerek születése

Az Ékszer/Neked ékszerek első lépéseként a születési- (radix) vagy az éves képlet (szolár)
planétáit veszem figyelembe.
Az asztrológiában minden bolygóhoz különböző ásványokat rendelnek. A Mars energiáját többek közt a vörös gránát, a spinell, a rubin, a Holdét a holdkő vagy a smaragd képviseli*.
A bolygók a különböző csillagjegyekben eltérő módon viselkednek. A Vénusz a Bikában sokkal földiesebb, érzékibb oldalát mutatja, míg a légies Ikrekben könnyedebb, játékosabb.
A planéták pozíciója alapján általában két-három kristályt választok. Azokat az energiákat, amiket erősíteni kell vagy amik az adott időszakban hangsúlyt kapnak.
Miután megvannak az ásványok, Zitacsek veszi kézbe a dolgokat, és vagy a megrendelő igényeit követve vagy szabad kezet kapva, a szárnyaló fantáziájára bízva ékszerré álmodja-formálja őket.

*A blog állandó, felhasznált irodalma:
  • Oberfrank Ferenc – Rékai Jenő: Drágakövek (1982)
  • Evelyn Star: Gyógyító kristályok (Westinvest Kiadó, 1992)
  • Cally Hall: Drágakövek (Panemex Kft, 1994)
  • Nance Fryson: Nagy kincseskönyv (Magyar könyvklub, 1996)
  • Koronák, kincsek, ékkövek (Officina ’96 Kiadó, 1998)
  • Bognár László: Ásványhatározó (ELTE Eötvös kiadó, 1999)
  • Raymond J. Walters: Drágakövek ereje (Magyar Könyvklub, 1999)
  • Antoinette L. Matlins – A.C. Bonanno: Ékszerek és drágakövek (Gabo Kiadó, 2002)
  • Varázslatos ásványvilág (Athenaeum 2000 Kiadó, 2003)
  • Scott Cunningham: Kristály-, kő- és fémmágia enciklopédia (Édesvíz Kiadó, 2003)
  • Walter Schumann: Drágakőbiblia (M-ÉRTÉK Kiadó, 2004)
  • Sonja Heider: Gyógyító kövek könyve (Bioenergetic Kiadó, 2004)
  • Judy Hall: Kristály zodiákus (Bioenergetic Kft, 2005)
  • Antoinette L. Matlins: Gyöngyök könyve (Gabo Kiadó, 2005)
  • Kovács Kálmánné: Csillagjegyek – Csillagkövek (Folpress Kiadó, 2005)
  • Hazel Raven: Kristálygyógyítás (Bioenergetic Kiadó, 2005)
  • Bernhard Graf: Gyógítás drágakövekkel (Holló és Társa Kiadó, 2006)
  • Ursula Klinger-Raatz: Angyalok és drágakövek (Édesvíz Kiadó, 2007)
  • Nora Kircher: Drágakő-akupresszúra (Bioenergetic Kiadó, 2007)
  • Michael Gienger: Gyógyító kövek katalógusa (Bioenergetic Kiadó, 2007)

Igézés

Ennek az ékszernek a bemutatásával kissé gondban vagyok, mert ez a nyaklánc nekem készült.
Kékes-fehér holdkő és mélyvörös almandin gránát gyöngyök kombinációja. A kivitelezése könnyed, játékos, csábító, ezért - és a kristályok összjátéka miatt lett a neve: Igézés.
Komoly érzelmek fűznek hozzá (nevezhetnénk már-már elragadtatásnak is), így hát nehezemre esik objektívan írni róla. Az asztrológiai és egyéb tudományos fejtegetés helyett írtam inkább egy mesét, ami kifejezi a mondanivalóját:

"Igézés"


Azóta figyelte a férfit, mióta az az erdőbe lépett. Ismerte minden rezdülését, minden mozdulatát, minden szívdobbanását - ő maga is vadász volt. És ismerte jól a hívást, ami a másikat hozzá vezette.

Korán ébredt, valami megriasztotta. Nem zaj volt és nem is álom, inkább valamiféle sejtelem. Nem akart nevet adni az érzésének, csak hagyta, hogy szétáradjon az ereiben, élettel és bizonyossággal töltse el, majd rajta túlcsordulva egyé váljon a Mindenséggel.
Épp akkor lépett ki a kunyhóból, mikor a nap sugarai keresztülszúrták a keleti horizont fekete bársonyát, és az éjszaka sebéből az első vércsepp kicsordult. Vadász volt, olvasott a vörös derengés üzenetében: vállára akasztotta az íját, a nyilait, és zsákmányáért indult.
Tudta, hogy a férfi észrevette őt. Lustán, már-már közönyösen hevert egy vastag ágon. Hajszálra úgy festett, mint a távoli paloták lépcsőjét díszítő kőszobrok, csak a farka vége rezdült olykor ideges ütemre. Mozdulatlan volt, mégis egész testével, minden érzékével figyelt.

A nap már magasan fent ragyogott az égen, mikor belépett a fákkal benőtt vadonba, oda, ahol a lombok ködszerű félhomállyá szűrték a perzselő fényességet. Megérkezett. Néhány pillanatig hunyorgott csupán, majd figyelni kezdett. Óvatosan mozgott, alig csapott zajt. A közeli ágakon őrülten csivitelő madarak vagy a meghitt, bár zajos családi életet folytató majomcsapat fel sem neszelt jöttére. De ő most nem is őket kereste. Nemesebb préda felé húzta a szíve.
Abban a másodpercben rugaszkodott el, amikor a férfi célba vette. Puha mancsain zajtalanul osont végig az ágakon, és szemvillanás alatt tűnt el a fák sűrűjében.

Szorosan mögötte maradt. Hol egy sötét bundán megcsillanó fénysugár, hol egy apró reccsenés, hol egy felrianó, rémült állat segített lépést tartani vele. Nem érzett sem fáradságot, sem éhséget, nem is figyelt másra, csak az előtte rohanó-rejtőzködő párducra. Azt sem vette észre, hogy fokozatosan beesteledett, megkoptak a zöld-arany színek, s körös-körül minden párduc-fekete lett. A nap helyén már a telihold gömbölyödött az égen. Nem vette észre, mert réges-rég nem a szeme, hanem szenvedélye vezette.
Ahogy csillagossá feszült az égbolt, eljött végre az ő ideje. Észrevétlenül a férfi mögé került, óvatosan becserkészte, izmai megfeszültek, lekuporodott és ugrásra készen várt...

Padpardsa, 2011.06.17


én, az ékszer és egy "fekete párduc"

2011. október 1., szombat

ZITACSEK: ÚT AZ ÉKSZEREKIG


Reklámgrafikusként, lakberendezőként dolgoztam hosszú évekig, amikor változás állt be az életemben: megszületett a kisfiam. Ez minden értelemben felborította a korábbi rendet, de a bennem buzgó kreativitás nem csitult, mi több, kitört és teret követelt önmagának. Kevés szabadidőmben így ékszereket kezdtem készíteni, és az alkotómunka terápiásan hatott rám. Egyrészről az alkotófolyamat boldoggá tett, örömöt és felszabadultságot adott, másrészről a már kész munkáim is egyre nagyobb örömöt okoztak, hiszen egyre szebbé, összetettebbé és különlegesebbekké váltak, ahogy a technikák sűrűjében barangolva egyre több ismeretet szereztem, és persze egyre több pozitív visszajelzést kaptam a környezetemtől.
Örülök, hogy végre rátaláltam erre az önkifejezési formára, hiszen gyerekkorom óta forrongott bennem az ékszerek iránti szenvedély,, amit mindig valamilyen gyönge kifogással elnyomtam magamban. 
Kivételes dolog a mai világban, hogy megengedhetem magamnak, hogy a szenvedélyemnek éljek, és hálás is vagyok ezért a sorsomnak. Nagyon régóta vártam ezt a pillanatot, és nagy örömömre bekövetkezett, így megvalósulni látszik egy kislány nagyon régi, gyermeki álma.
Eszterrel egy rendezvényen találkoztunk, és akkor még nem is sejtettük, hogy ez a találkozás egy fantasztikus együttműködés és barátság kezdete lesz. Ahogy az lenni szokott, éreztük, hogy nekünk dolgunk van egymással. Bár akkor még nem tudtuk, hogy miben fog kulminálni a mi ismeretségünk, időt szántunk rá, és végül megtaláltuk a megoldást: ÉKSZER NEKED! Szép és személyes gondolat: lehet egy olyan ékszered, amit csak neked terveztek és készítettek, úgy, hogy rád hangolódva választották ki az ásványokat, minden egyes alkatrész, ásvány, drót és gyöngy azért van rajta, hogy te ettől különlegesebb, szebb, kiegyensúlyozottabb, kerekebb, önazonosabb légy. Ebben segít Eszter, aki asztrológusként és az ásványok ismerőjeként foglalkozik a kérdéssel, és segítek én, Zitacsek, aki elkészítem az ékszert, felhasználva azokat az anyagokat, ásványokat, amiket Eszter ajánl, hozzáteszem a magamét is egy csodálatos alkotásba beleálmodva. Egy egyedi ékszer Neked!